A regény a kedvenc irodalmi műfajom. Azért szeretem őket, mert a történet során a szereplők fejlődnek, tanulnak, és gyakran jobb emberré válnak.
Úgy gondolom, hogy mind a magánéletünkben, mind a szakmai életünkben ugyanazt a célt kell kitűznünk magunk elé. Ha azt gondoljuk, hogy már nincs mit tanulnunk, az valójában stagnálást és gyengülést jelent, ahelyett, hogy tovább fejlődhetnénk.
ERA Group 20 ERA Group dolgozom ERA Group , és még mindig tanulok: az újoncoktól, a nyugdíjba vonultaktól vagy azoktól, akik más utat választottak… minden tapasztalat tanít, és új okokat ad arra, hogy lelkesedjek a munkámért.
Elizabeth Bennetre gondolok, a „Büszkeség és előítélet” című regényből. Azért tartozik a kedvenc szereplőim közé, mert képes felismerni a hibáit, újragondolni az információkat és megváltozni. Önkritikája nem engedi, hogy a büszkesége fogságában maradjon; megérti, hogy a hibák beismerése az egyetlen módja azok leküzdésének.
Lizzy nem törekszik a tökéletességre. Kezdeti makacssága az intuíciójának bevonásával átalakul: az „intellektuális” és felszínes ítéletektől átlép a átfogóbb megítélés felé. Véleményem szerint éppen ebben rejlik az ereje: abban, hogy megérti: a fejlődés nem végállomás, hanem egy folyamatos alkalmazkodási és tanulási folyamat.
Ugyanezt látom az ERA-s kollégáimnál is. Bár minden projektbe rengeteg tapasztalatot viszünk magunkkal, egy új projekt megkezdésekor mindig van lehetőségünk tanulni és fejlődni. Lehet, hogy „ismerősnek” tűnik, de mindig van valami új szempont. És tudjuk, hogy éppen ebben a kutatásban tudunk hozzáadott értéket teremteni.
Legbelül az a gondolat tetszik nekem, hogy a befejezések soha nem zárulnak le teljesen. Az a fontos, hogy minden újbóli elolvasáskor hagyjuk magunkat meglepni.
Ugyanez vonatkozik az életre és az üzleti életre is: a lényeg az, hogy más szemszögből nézzük az utat, hogy új válaszokat találjunk.
És te... Melyik történetet olvasnád el újra (vagy néznéd meg újra), hogy közben valami újat fedezz fel benne?
